Címlap Minőségpolitika

"A Felnőttképzési Akkreditáló Testület 2010. február 10.-én kiadott tanúsítványa szerint a Másság Alapítvány AL-2166 számon bejegyzett akkreditált képzőintézménnyé vált"

Minőségpolitika PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2010. február 09. kedd, 11:54

A Másság Alapítvány 1994 óta látja el a hazai nemzeti, etnikai kisebbségek jogvédelmét országos hatáskörrel. A szervezet kiemelt célja hogy jogi segítséget nyújtson a hazai kisebbségek azon tagjainak, akiket származásuk miatt hátrányos megkülönböztetés ért, továbbá célunk a társadalmi esélyegyenlőtlenségek csökkentése, a többségi társadalomban élő előítéletek formálása, az emberi jogok érvényesítése, a jogalkalmazók szemléletének formálása, valamint a mediáció kultúrájának megteremtése, népszerűsítése.

 

Alapítványunk képzéseinek középpontjában a résztvevők előítéleteinek felismertetése, csökkentése, a résztvevők érzékenyítése áll a kisebbségi csoportokkal és a diszkriminációval szemben. Célunk, hogy képzéseink résztvevői képessé váljanak arra, hogy felismerjék a kirekesztettségből és a kisebbségi létből eredő társadalmi hátrányokat, hatékonyan kezeljék konfliktusaikat. Célunk továbbá olyan konfliktus-kezelési és kommunikáció technikák átadása, népszerűsítése, amely az emberek között kapcsolatok építését, az együttműködést fokozzák.
A Másság Alapítvány trénerei valamennyien minősített trénerképzésen lettek kiképezve, emellett az Alapítvány munkatársaiként nagy szakmai tapasztalattal rendelkeznek az antidiszkriminációs ügykezelés, jogérvényesítés területén. Valamennyiüknek többéves felnőttképzési gyakorlata van.

 

Minőségpolitikánk megvalósításának alappillérei az ügyfelek számára nyújtott szolgáltatások magas színvonalú szakmaisága, a munkatársak kompetenciáinak folyamatos fejlesztése, bővítése illetve a támogatók által támasztott követelményeknek való megfelelés. Vállalásaink maximális teljesítéséhez nélkülözhetetlen a meglévő eszköztár bővítése, ehhez hozzátartozik a külső szakemberek által lebonyolított szolgáltatások közül a szervezet számára legoptimálisabb kiválasztása. Elengedhetetlennek tartjuk a folyamatos önreflexiót, önértékelést, a közvetlen munkatársak közti kommunikációt, illetve a levont konzekvenciák beépítését a mindennapi munkafolyamatokba szervezeti és szakmai kérdések terén egyaránt.
A Másság Alapítvány elkötelezett a jogszabályi követelmények teljesítésében. Az általunk működtetett minőségirányítási rendszer figyelembe veszi a mindenkori jogszabályi előírásokat, követi a változásokat és ezeket alkalmazza folyamatainak működtetése, illetve tervdokumentumainak elkészítése során. Az évenkénti felülvizsgálat eredményei, tapasztalatai alapján felülvizsgáljuk minőségpolitikánkat, aktualizáljuk minőségirányítási rendszerünket, meghatározzuk minőségcéljainkat.

 

Budapest, 2009. december 14.

Attachments:
Download this file (MIR_kezikonyv.pdf)Minőségirányítási Kézikönyv[ ]253 Kb
Módosítás dátuma: 2010. február 09. kedd, 11:59
 
Hirdetés
Copyright © 1994-2010 Módszertani és Oktatási Központ / Másság Alapítvány